A városok születése: Az ókori városok a népvándorlás következtében elpusztultak, a hűbéri társadalomban az emberek pedig vagy jobbágyok, vagy nemesek voltak. A távolsági kereskedelemnek köszönhetően közösségek alakultak a kereskedők által, hozzájuk csatlakoztak az árutermelés következtében szaporodó kézművesek. Ők ketten hozták létre a kommunákat. A kommunák pénzzel, és ha kellett erővel harcoltak a földbirtokosok ellen, végül kivívták önállóságukat – létrejöttek a városi önkormányzatok.

A városi önkormányzat: A városlakók kiváltsága lett a függetlenség a feudális, jobbágy-földesúr viszony alól. Szabad bíróválasztás, saját joghatóság és szabad plébános választás illette meg a városiakat; Ezek a jogok, az önkormányzat köztes pozícióba helyezte a metropoliszok lakóit, akik sem nemesek, sem jobbágyok nem voltak így.
A város élén a bíró, vagy a polgármester állt, akit a városi tanács választott. Kezdetben a tanácsokban csak a leggazdagabb réteg jutott szóhoz: a kereskedők, azaz a patríciusok.
A polgárság zömét a házzal és saját műhellyel rendelkező iparosmesterek adták, a XIII. századtól már ők is beleszólhattak az irányításba. A városlakók rétege a politikából kizárt szegényekből tevődött össze, akik folyamatosan gyarapodtak, köszönhetően annak, hogy – a jobb élet reményében – tömegével telepedtek be falvakból a városokba.

A céhek: A kézművesek érdekvédelmi szervezete, mely szakmánként elkülönült. (takácsok, pékek, szabók)
A céhek teljes jogú tagjai a mesterek voltak, akik önálló műhelyekkel rendelkeztek. A mesterré válás hosszú folyamat volt, ez biztosította a szakmák színvonalát. A céhek fontos szerepet játszottak a város életében. Termékeik zömét a város, és annak vonzáskörzete vásárolta. Kerülték a versenyt, szabályozták az árakat, még a minőséget is, hogy minden mesterember megélhessen.

Városi élet: A várost – védelmi célból – fallal vették körül. E falak megépítése kiváltságnak számított. Vizes árkokkal vették körül a magas falakat, mely védelmet nyújtott a lakóknak. Emeletes házak épültek, keskeny sikátorokkal – mivel nem építették ki a csatornarendszert, így futótűzként terjedtek a betegségek, melyek tizedelték a lakosságot. Többféle várost különböztettek meg akkoriban: agrárvárosok: lakói többnyire mezőgazdasággal foglalkoztak, nagy részük a földesurak fennhatósága alatt maradt és csak a bíráskodási jogot vívták ki. Ipari és kereskedővárosok: termékeiket a város környékén érvényesítették, általában kivívták a teljes önkormányzatot, és csak a földesúrnak adóztak. Távolsági kereskedelemre berendezkedett városok: ezek voltak a legnagyobb városok a korban, szintén az uralkodó fennhatósága alatt. Ezeken kívül bányavárosokat is jegyeztek a korban.

A XI. századtól Nyugat-Európában és Itáliában rohamosan nőtt a városok száma, ők látták el a környék kereskedelmét. Kelet-Európában a XIII. században jelentek meg, ők a távolsági kereskedelemre specializálódtak. A közepes méretű városok 4-5 ezer lelket számláltak, a távolsági kereskedelembe is bekapcsolódó, áruszállító joggal is bírók 10-15 ezer lakót tudhattak magukénak.