Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Blog | Tételcsokor

2012. November 05. 13:00, hétfő

Az ipari forradalom

Az ipari forradalom

Szóbeli érettségi tétel - történelem

Az 1780-as években, Angliában kibontakozó gazdasági fellendülést, melyben korszakalkotó iparszervezeti és technikai újítások születtek, illetve folytonossá vált a gazdaság bővülése, ipari forradalomnak nevezzük. A forradalom Angliából indulva – nyugatról kelet felé haladva – meghódította, átformálta Európát.

AZ IPAR FORRADALMA: Az ipari forradalom láncreakció szerűen működött. Például: a gyarmati piacok bővülése után a textilipar volt Nagy-Britannia vezető iparága, (az exportbevétel közel felét tette ki) éppen ezért ide összpontosult a legtöbb fejlesztés is. A mesteremberek által megálmodott újításokat (John Kay – repülővetélő, vagy James Hargraves – fonó Jenny) kezdetben a korszak meghatározó erőforrásához, a vízikerékhez kapcsolták.

A szén felhasználása két szempontból is ésszerűnek bizonyult a XVIII. századi Angliában – egyrészt a gazdag szénmezők, másrészt a fogyatkozó faállomány miatt. A felszín közeli rétegeket hamar kitermelték, viszont a felszín alatti rétegekhez csak a víz kiszivattyúzásával juthattak hozzá. Ebben kezdetben az első gőzzel hajtott szivattyúk jelentettek segítséget, majd a feladat ösztönözte újdonság: James Watt gőzgépe 1769-ből. A gőzzel hajtott dugattyú egyenes vonalú mozgását sikerült forgó mozgássá átalakítani, ezzel alkalmassá téve ipari gépek meghajtására – így 1787-től a textiliparban is. Watt munkáját a bányászatban használt sínekre helyezték, így született meg a gőzmozdony ötlete. A több ipari gép több ipari munkást igényelt, így megjelentek a gyárak.

A KÖZLEKEDÉS FORRADALMA: Az ipari termelés bővülésével szükségszerűvé vált a közlekedés fejlesztése is Nyugat-Európában. Tisztában voltak vele, hogy a nyersanyagok, majd az azokból előállított termékek új helyekre történő eljuttatása csak így lehetséges. A csatornaépítések, és a postahálózat kiépítése (postakocsik megjelenése) a szárazföldön előrelépést jelentettek, csakúgy, mint vízen Fulton 1807-es vívmánya, a gőzhajózás. A közlekedés forradalmát mégis Stephenson nevéhez köthetjük, ő állította forgalomba az első vasútvonalat Stocken és Darlington között 1925-ben. Az első gőzmozdony, a Rocket is az ő terve alapján készült. Ez után nem csak Angliában, egész Európában óriási lendületet vett a vasútépítés. A gazdaság – elsősorban a nehézipar, bányászat és vaskohászat – húzóágazata lett a terjeszkedés, mely tovább bővítette a piaci lehetőségeket. Beszédes számadat, hogy 1750-re már nagyjából 10.000 km-nyi vasútvonal volt szerte Nagy-Britanniában.

DEMOGRÁFIAI ROBBANÁS: A népesség folyamatos növekedését nevezzük így. London rövid időn belül igazi nagyvárossá lett, míg korábban kevésbé jelentős vidéki kistelepülések váltak fellegvárakká: például Liverpool, Manchester, Glasgow vagy Birmingham. Ezt a folyamatot, a városiasodást előidézte a mezőgazdaság kapitalizálódása, a higiénia és az orvostudomány (oltások) fejlődése, és az élelmezési helyzet javulása. A kevesebb halálozás, és a javuló körülmények még kevesebb gyermek vállalása esetén is biztosították a népesség számának növekedését. Elindult a migráció – az emberek falvakból városokba, kisvárosokból ipari központokba tömörültek.
A városiasodás új feladatokat szült, melyeknek megoldása nem ment egyik napról a másikra – a szemétszállítás, és az ipar által kibocsátott „szennyek” új problémát idéztek elő, a környezetszennyezés gondját. Ez ihlette Birmingham korabeli elnevezését is: fekte-vidék.
Vagyoni helyzet szerinti elkülönülés, szegregáció volt megfigyelhető – a szegényebbek nyomornegyedekbe, a gyármunkások ipari blokkokba, míg a legtehetősebbek villanegyedekben telepedtek le.

Az ipari forradalom visszavonhatatlanul a fejlődés útjára terelte Európát, Nagy-Britanniát vezető szerepbe helyezte. A „világ műhelyének” nevezett vidéken napjainkban is rendkívül büszkék úttörő szerepükre, jó példa erre a 2012-es londoni olimpia megnyitója, ahol az ipari fellendülés története meghatározó része volt a felvezető show műsornak.

Véleményed van? Szólj hozzá!

További bejegyzések a blogban

2012. November 05. 12:23, hétfő | Tételcsokor

Középkori város

Szóbeli érettségi tétel - történelem

2012. November 02. 16:23, péntek | Tételcsokor

Felvilágosult abszolutizmus Magyarországon

Szóbeli érettségi tétel - történelem

2012. Október 17. 13:24, szerda | Tételcsokor

A kommunikációs folyamat tényezői és funkciói

Szóbeli érettségi tétel - magyar nyelvtan