Életrajz: 1877. november 22-én született Érdmindszenten, a mai Adyfalván, kisnemesi családba. Tanulmányait szülőfalujában kezdi, majd a zilahi Református Kollégium diákja; 1896-ban érettségizett, első versei is ekkor készülnek, melyek a helyi újságban meg is jelennek. Ez után – szülői nyomásra - a debreceni Jogi Akadémia hallgatója, tanulmányait mégsem fejezi ott be, ő maga nem igazán érdeklődött e pálya után.
Első verseskötete 1899-ben, Versek címmel jelenik meg. Szakított a jogi pályával, újságírásra adta fejét, első „igazi” munkája a nagyváradi Szabadság című lapnál várta. Adyt lenyűgözte a nagyváros, ahol igyekezett felzárkózni a gazdag, és igényes polgárság köreibe. Az erdélyi városban alakult ki az író gyökeresen magyar prózai stílusa. Íróként egyébként Csokonait tartotta példaképének. 1903-ban kiadták második versgyűjteményét, ám a Még egyszer című kötet kevés visszhangra lel. 1919 januárjának végén, hosszú betegség után hunyt el, a nemzet halottjaként tisztelték.

Az összesen 10 közül fontosabb kötetei: 1906 – Új versek; 1907 – Vér és arany; 1907 – Az Illés szekerén; 1908 – Szeretném, ha szeretnének; 1918 – A halottak élén

Ars poetica: Ady a magyarság Messiása akart lenni, aki ráébreszti a népet a kritikus önszemléletre. Csupa ingerültséggel, daccal teli írásaiban próbálta figyelmeztetni hazáját a gyötrelmekre, amiket ő is intenzíven megélt-átélt, például a világháború várható bukása, és annak következményei miatt. Tragikus küldetéstudat vezérelte, ez volt az ő költői hitvallása. Megfigyelhető, hogy a háború kitörése után új küldetéstudat fogalmazódott meg benne: a nemzetostorozó hangot felváltja a szánalom, és a nép iránt érzett részvét. Ő maga a háborút értelmetlennek tartotta, és a maga eszközeivel lázadt ellene, teljesen belebetegedett.

A Léda-viszony: 1903-mat írunk, mikor megismerkedik Diósy Ödönné Brüll Adéllel, aki költeményeiben Léda lesz, egyébként Párizsban él. Az irodalom iránt fogékony, széles érdeklődési körű párizsi asszony egyébként a Nagyváradi Napló hozzá eljutott számaiban figyelt fel Adyra, akit magával szeretett volna vinni Franciaországba, hogy ott több lehetőséghez juthasson. Végül a kiutazásra 1904 elején került sor; Ady költői tehetsége a „szép ámulások szent hazájában” szabadult fel. 1911-ig még hét alkalommal járt egyébként a francia fővárosban. A lassan kihűlő szerelem lángja 1912 áprilisában aludt ki – Elbocsátó, szép üzenet című verse a szakítás költeménye, az igazságtalanság és gőg-áradat a Nyugatban jelent meg.
Ady Lédához írt verseit szenvedély jellemzi, benne a menekülés iránti vággyal; Az elválásokat és az egymásra találásokat ellentétes élményekként éli meg. Szerelmük nem volt boldog – 10 évük örök szakítás, és kibékülés volt. A költő szerelmi lírája ennek megfelelően halál-hangulatú, végül a pár egymást és önmagát is elpusztítja.

A Nyugatban vállalt szerep: Az ellene irányuló támadások, és anyagi gondok ellen nyújtott védelmet számára a nagy tekintélyű Ignotus, és az 1908 januárjában induló folyóirat, a Nyugat, melynek Ady haláláig főmunkatársa volt. Írásai, költeményei jelentek meg itt. Ady Endre több volt, afféle példaképe lett a Nyugatnak: 1909-ben például Ady-különszámot adtak ki, benne az író-költő életrajzával.

Góg és Magóg fia vagyok én: 1905-ben íródott, az Új versek című kötetben jelent meg. Lírai önvallomás ez, írói szándékának összegzése és hazához való ragaszkodás kerül kifejezésre benne. Programadó vers.

Jellemzők: - Kötetrendező elv (A kötet első verse programadó ; A versek cím nélküliek, mindig az első soruk az. )

A vers szerkezete: 1-2 versszak: azonos felépítésűek, a kijelentésre kérdés következik.
Az 1.-2. és az 5.-6. sor az elátkozott néphez való kötődést fejezi ki, illetve az ősi múlt vállalására szólít fel. Megszólal benne egyfajta küldetéstudat is.
Szembenállások, ellentétek:
- hiába, mégis: reménytelenséget, a beletörődni nem akarást fejezi ki. ;
- én-ti szembenállás: ellentét a cselekedni vágyó én, és az ezt megakadályozandó ti között.
- sírva-kínban: a vállalt szenvedés mégis győztes lehet; Reményt fejez ki.

Kulcsszavak:
- Új: Hatszor szerepel a műben; A múltat nem tagadja meg, érvel a nemzeti múlt vállalása mellett. Összekapcsolja a jövőt, és a múltat.
- Mégis: Négyszer. A mégis-morál jellemző Adyra, soha nem adja fel. Meg nem alkuvó, büszke dac vezérli.

A magyar messiások: 1907-ben íródott. A hiábavalóság keserűsége szólal meg, jelentkezik a mártír szerepet vállaló elszántság is.
1. versszak: fájdalmak – ezerszeres túlzás
2. versszak: a reménytelenség és a céltalanság képe tárul elénk; Nincs megváltás, hiányzik a cselekvés.

A vers rímei a szóismétlésekből fakad; Ez is a mégis-morál versek tagja.

Az úr Illésként elviszi mind…: Az Illés szekerén című kötet programadó verse, 1908-ból. A kötet előhangjában a próféta-magány, kerül kifejezésre, Ady átkozottnak érzi magát kiemelkedő tehetsége miatt, kirekesztettnek a szürke, hétköznapi környezetből.
A művészek érzékeny, kivételes lelkek, sorsuk szép és egyben tragikus is. A versben Ady ezeket az ellentéteket paradoxonokkal érzékelteti, ilyenek például: „… sújtja és szereti…”; „… szívük izzik, agyuk jégcsapos…”.
A költő egy ótestamentumi történetet használt fel; Az Illés-nép az ég, a gyönyörűségek felé rohan, ám ellentétben a Bibliával nem ér célt – „Ég s föld között, bús-hazátlanul” hánykódik. A nem mindennapi lélek otthona az örök tél birodalmában keresendő a Himalája csúcsán, fagyos magányban, még a vigaszként megjelenő „gyémántpor” sem melegíti fel.