Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2013. Január 10. 23:34, csütörtök | Helyi
Forrás: Hatos Szabolcs

VI. Wass Albert emlékest Tapolcán

VI. Wass Albert emlékest Tapolcán

Idén is színvonalas műsorral emlékezhetünk meg az erdélyi íróról

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Wass Albert emlékestvárosunkban, a Tapolcaiak a Nemzetért Egyesület szervezésében minden évben az erdélyi író születésének évfordulója körül emlékezhetünk.

Wass Albert 1908. január 8-án született az akkor még magyarországi Válaszút településén, Kolozsvár közelében. Szűkebb hazájában, tehát Erdélyben (is) meghatározó szerepet töltött be a magyarság „hírnökeként”, de kalandos életútja bármerre is vezetett, mindenhol ennek megfelelően élt, és dolgozott. Ezért később, a Ceauescu-rendszer szemében szálkaként tekintettek rá, a román titkosrendőrség többször kísérelt meg „merényletet” ellene, akár az USA területén belül is. A németországi, és párizsi tanulmányai során erdőmérnöki, és vadgazdasági diplomákat szerző Wass alhadnagyként – több kor- és pályatársával ellentétben - részt vett a második világháborúban. Ennek végéhez közeledve emigrált, életében már nem is tért vissza a számára oly kedves erdélyi, magyar földre. Egyes emlékezések szerint egyik utolsó magyarországi megállóját éppen városunkban, Tapolcán töltötte; közvetlenül a Budapest eleste utáni napokban járhatott nálunk. Németországban töltött évek után élete alkonyán az Egyesült Államokban lelt menedékre, helyi egyetemeken oktatott, valamint irodalmi tevékenységet folytatott. Munkásságát egyébként 1934-től, a Farkasverem megjelenésétől számítjuk, megannyi regénnyel, novellával, elbeszéléssel gazdagította irodalmunkat. Mind közül a legismertebbek az A funtineli boszorkány, és az Adjátok vissza a hegyeimet! című alkotásai, utóbbiért irodalmi Nobel-díjra is jelölték. 1998 februárjában, 90 évesen hunyt el.

Tapolcán 2006 óta őrzi nevét a könyvtár, mellszobrát (Marton László alkotása) pedig 2008-ban leplezték le, egyébként Kárpát-medence szerte kisebb-nagyobb településeken állítottak neki ilyen formán emléket. Városunkban évek óta megemlékeznek születésének évfordulójáról, mely rendezvények népszerűségét jól példázza, hogy a kezdetben helyi éttermekben tartott felolvasóestek után – idén már második alkalommal – a városi mozi ad otthont a Wass Albert emlékestnek. Legutóbb egy ismert irodalomtörténész kalauzolta végig a hallgatóságot Wass életútján, a szervezők erre az évre a Római Katolikus Általános Iskola diákjait is bevonták a műsorba; ahol ebben az évben a szerző kevésbé ismert műveiből készülnek a szervezők.

Az emlékest programja itt tekinthető meg.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód

Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet

Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.