Hírek
2013. Június 16. 12:30, vasárnap |
Helyi
Forrás: Bányai Barbara
Van felvidéki testvériskolánk

A Rákóczi Szövetség Tapolcai Szervezete 2012. novemberében alakult meg jórészt azzal a szándékkal, hogy a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola felső tagozatos diákjai olyan kirándulásokon, előadásokon, ünnepi megemlékezéseken vegyenek részt a szervezet pályázatai keretében, melyek erősítik magyar identitástudatukat, s előmozdítják a határokon átívelő magyar-magyar ifjúsági kapcsolatokat.
Ennek első momentumaként március 19-én egy autóbusznyi diákunk utazott a révkomáromi Marianum Egyházi Gimnáziumba, hogy ottani magyar társaikkal és tanáraikkal közösen emlékezzenek meg március 15-e eseményeiről. Az ünnepi műsor után tanulóink megnézhették a történelmi belváros fontosabb emlékeit, látogatást tettek a komáromi erődbe, s betekintést nyerhettek a felvidéki Mária Rádió működésébe.
Második felvonásként iskolánk fogadta a révkomáromi iskola diákjait június 4-én közös megemlékezésre, ahol ismét erősíthettük egymásban az összetartozás tudatát és érzését. A délelőtt folyamán betekintést nyerhetett a 47 vendégdiák iskolánk életébe, majd közös városnézés keretében emlékeztünk meg a trianoni diktátumról és következményeiről – verssel, dallal, koszorúzással – a Trianon-emlékműnél. A délután ünnepi szentmisén István atya megható szavai mellett a két iskola diákjainak rövid műsora, a mise zárásaképp pedig a Székely himnusz eléneklése csalt könnyeket a megjelentek szemébe.
Az együtt töltött, rendkívül tartalmas, s megható találkozások elérték céljukat: a diákoknak szellemi, lelki élményeket, valamint értékes emberi kapcsolatokat eredményezett.
A következő tanévben többek között egy erdélyi iskolával, a csíkszeredai Segítő Mária Líceummal szeretnénk felvenni a kapcsolatot, s pályázatok útján újabb cserelátogatásokat megvalósítani, amikkel lélekben és testben is közelebb vihetjük diákjainkat határon túli testvéreikhez.
B.B.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.