Hírek
2013. Március 24. 17:11, vasárnap |
Helyi
Forrás: Hatos Szabolcs
Újra rúgják a bőrt

A megyei első osztályban érdekelt TIAC megkezdte tavaszi szereplését
Csípős hideg, mégis tavasz – mi az? Futballrajt a Veszprém megyei labdarúgás első vonalában. A telet a dobogó harmadik helyén töltő Tapolca a középmezőnyhöz tartozó gyulafirátóti tizenegyet fogadta március 23-án, szombaton.
Az egy héttel korábbi ítéletidő átszabta – a futballpályákon is – az előzetes terveket, így ezen a hétvégén folytatódott a megyei első osztályú focibajnokság; a TIAC-Honvéd az Úrkút, és a Pét mögött lemaradva várhatta a folytatást.
A tartalékok meccse után (ahol 1-1-es döntetlen született), 14 órakor indult útjára a labda. 14:01-kor máris „váltott” az eredményjelző, a vendégek egy gyors támadás után megszerezték a vezetést. Előnyüknek nem sokáig örülhettek, Sinkó Tamás a 13. percben egalizált, a félidőre is 1-1-es állással vonultak a felek.
Az első felvonás igazságos remije után változott a játék képe, a második játékrészben már egyértelműen a hazai pályán futballozó tapolcaiak álltak közelebb a győzelemhez szükséges újabb találathoz – de lehetőségeiket rendre elpuskázták, és ahogy az a fociban jellemző, mindez meg is bosszulta magát. A hajrában egy szöglet utáni tömegjelenetet követően újfent magához ragadta az előnyt a vendég Gyulafirátót, amit aztán már nem is engedett ki a kezéből. Ezúttal elmaradt az egy nappal korábbihoz fogható fordulat, (a felnőtt-válogatott selejtezőjén a 92. percben mentette 2-2-re a meccset Románia) a Bauxit-pályára a hűvös időjárás ellenére is kilátogató szimpatizánsok legnagyobb bánatára.
Nincs más hátra, mint előre – a csapatra a jövő héten idegenbeli „derbi” vár, a közel azonos ponttal álló Öskü otthonában lesz jelenése a TIAC-fiúknak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.