Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2011. Szeptember 26. 08:21, hétfő | Helyi
Forrás: naplo-online.hu

Staféta a tanítványánál

Staféta a tanítványánál

Jelentős változás történt a Batsányi táncegyüttes háza táján. Németh László művészeti vezető ugyanis bejelentette, hogy visszavonul.

Elfáradtam, de nem a táncoktatásban, hanem a feltételek megteremtésében. Igazából táncos vagyok és nem menedzser, de sajnos a kettő ma nem választható el egymástól. És ez az, ami felőrölte mostanra minden energiámat, hiszen a színvonalból nem engedhetek, de belefáradtam az állandó stresszbe, ami a működéshez szükséges pénz előteremtésével járt - mondta Németh László. A bejelentés nem érte váratlanul a ma tizenhat tagú csoportot, mivel vezetőjük már tavaly körvonalazta elképzelését. Tulajdonképpen az azóta eltelt időt arra használta fel, hogy felkészítse a folyatásra kiszemelt utódját, addigi helyettesét, Figler Károlyt. Az idő megérett a váltásra, a művészeti vezető ezt immár be is jelentette, mint mondta, meg kell tanulniuk önállóan dolgozni. - Nem arról van szó, hogy nem segítek vagy hogy nem nézem meg őket ezentúl is, amikor tudom. De elég volt a napi gyűrődésből, a taposásból, szeretném végre kicsit élvezni az életet - hangsúlyozta Németh László. Nem ért szakmai kudarc, elismerések sora kísérte az együttes működését: arany minősítések, nívódíjak, fesztiváldíjak, hazai és nemzetközi eredmények. A nagy ívű szekszárdi néptáncfesztiválok nívódíjai, a Hollandiában, Németországban, Angliában vagy éppen Egyiptomban elért sikerek. Jó ebbe belegondolni, de mostanra egyre több kompromisszumba kellett belemennem, amit nem tudok tovább vállalni. A Badacsony táncegyüttessel töltött tizenöt év után további húszat dolgoztam a Batsányival.Szép volt, jó volt, de elfáradtam. Persze a döntés nem jelenti azt, hogy teljesen szakítok a tánccal, hiszen szeretnék továbbra is eljárni rendezvényekre, és a közönség soraiból felszabadultan, kényelmesen nézni a produkciókat. A tánc az életem, mindig is az volt és az is marad. Ha szakmai segítséget kérnek, abban sem fogok nemet mondani, vagy ha máshova hívnak alkalomszerűen, akkor sem zárkózok el a szakmai kihívásoktól. De ennek, ebben a formában számomra vége - tette hozzá.

Ekkora idő távlatából már nehéz lenne megmondani, mennyi hazai és külföldi vendég látta a Batsányit fellépni az elmúlt két évtizedben, de egy biztos: mindenki maradandó, szép emlékeket kapott tőlük. Repertoárjukat, koreográfiájukat a közönség igényei felé megnyilvánuló nyitottság jellemezte, ugyanakkor vannak olyan magyar táncok, amelyeket évek óta egyszerűen nem engedett mással lecserélni a közönség.

A folytatásban a Batsányi várhatóan nem változtat jelentősen az eddigi gyakorlaton sem a színvonalban, sem a megjelenésben, hiszen a mester legjobb tanítványa, Figler Károly veszi át a stafétabotot. Németh László pedig szeretne mostantól sokat utazni, keresztfiával, Zalánnal foglalkozni, eljárni táncos eseményekre, persze közben tapolcai vállalkozását is működteti tovább.

A Batsányi táncegyüttesben legalább százan léptek színpadra az elmúlt húsz esztendőben Németh László irányítása mellett. Több kiemelkedő táncost nevelt ki a Batsányi, például az Állami Népi Együttes ma is aktív táncosa, Csaba Zsolt is innen indult. De szívesen emlékszik a művészeti vezető a régi és aktív táncosai közül Bán Lászlóra, Horváth Istvánra, Tóth Zsuzsannára, Szabadvári Zsuzsannára, Krajnyák Ritára, Mohos Bénire, Fischl Péterre, Marton Juditra, Fekete Bettire, Tarjányi Sándorra, Fekete Lajosra, Pintér Tiborra, Horváth Ferencre, Kígyós Jánosra, Kondor Péterre, Kasza Viktóriára, Németh Eszterre, Vitai Tamásra, Samu Zsuzsannára, Serger Zsuzsannára, Sebők Róbertre, Sebők Balázsra, Figler Károlyra, Figler Györgyre, Varga Balázsra, Lendvai Alexandrára, Lendvai Henriettára, Krausz Noémira, Buzás Balázsra, Nemes Péterre és a kiváló technikusra, Kiss Lászlóra.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Életmód

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban, a néhány napos állat felcseperedését a látogatók is figyelemmel kísérhetik a kifutóban - közölte az intézmény közösségi oldalán szombaton.

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: