Hírek
2012. Április 18. 21:12, szerda |
Helyi
Forrás: naplo-online.hu
Sivataggá változott Tapolca

A Szaharát idézi a város észak-nyugati szélén az egyre nagyobb területet ellepő, homokhoz hasonlatos, egészen finom por.
Sajnos, a sivatagosodás apró jelei immár itt is nyomon követhetők, hiszen a szokatlanul száraz, aszályos évszak következtében, a tavaszi mezőgazdasági munkálatok megkezdésével került felszínre a probléma. A volt városi strand és a mellette lévő üzem bőven kapott a homokból, a szél helyenként méteres, vagy nagyobb dűnéket épített.
Előbb az árkos, üreges részeket töltötte fel, majd az aszfaltozott utat is részben belepte. Helyenként fél sávra szűkült a közlekedésre normálisan használható útfelület. Mezőgazdasági gépek dolgoznak a szomszédos földön, a szél pedig hordja a finom port a város irányába. Császár László polgármester elmondta, hogy már egyszer eltakarították az útra került homokot, el is szállítottak belőle, és a továbbiakban is figyelemmel kísérik az (út)viszonyokat. Hozzátette, bízik abban, hogy a gazdálkodó a körülményekhez igazítja tevékenységét, hogy a jövőben ne forduljon elő hasonló esemény.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.