Hírek
2013. Június 20. 20:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Hatos Szabolcs
Pirulunk és égünk
Hatos Szabolcs jegyzete
A napokban extrém erővel súlyt minket a várva-várt júniusi kánikula, az UV-B sugárzás már-már a legszélsőségesebb határt súrolja. Egészségünk megőrzésének érdekében javasolt a magas faktorszámú naptej használatán kívül árnyékba húzódnunk a legforróbb órákban, elkerülendő a leégést. Ugyanakkor létezik másfajta égés is, mely a napsugárzástól független, és egyelőre (önhibánkon kívül) olybá tűnik, kivédhetetlen.
Érthetetlen. Legtöbbször ez jut eszébe a józan gondolkodású embernek akkor, amikor a főút mentén „elhagyott”, azóta már rendre kiforgatott szemeteszsákot lát.
Erre ugyan mi visz rá bárkit is? Ha már az illető az autójába nem rest betenni a hulladékkal teli pakkot, miért kényelmesebb azt a „semmi közepén”, útközben kidobni, mintsem hogy a legközelebbi kukáig fáradna vele? Megválaszolatlan kérdések ezek, melyekre talán maguk az elkövetők sem tudnának felelni.
A probléma sajnálatos módon a szelektív hulladékgyűjtés világában is jelen lehet, és nem csak Tapolcán, az erdőben, vagy a várost a szomszédos falvakkal összekötő utakon (Gyulakeszi vagy Kisapáti irányába haladva kimondottan jellemző). Országos jelenség ez, melyet az a néhány „forrófejű” aki ebben leli örömét, nem hagy kiveszni a mindennapokból.
Sok esetben olyan érzésem van az állandóan „újjáépülő” szeméthegyek láttán, hogy egyesek sportot űznek ebből az abszolút értelmetlen játékból; hiába a gyors eltakarítás, legtöbbször még azon a héten érkezik a kontra, demonstrálva ezzel… Mit is?
Mindnyájunk érdekében: ha ezek a megrögzött szemetelők végképp úgy érzik, hogy nem bírnak magukkal (hiába, a hőmérsékletemelkedés sokunk szervezetét kikezdi), inkább javasolnám nekik a strandröplabdát, esetleg a hűsítő úszkálást valamelyik közeli tavunkban – persze szigorúan csak azokban az órákban, amikor valamelyest enyhül a káros sugárzás, nehogy megpiruljanak. Mi égünk – helyettük is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
