Hírek
2013. Március 22. 23:40, péntek |
Helyi
Forrás: saját forrás
Egészségnap Balatonedericsi Általános Iskolában
A Balatonedericsi Általános Iskola benevezett a TESCO által meghirdetett Sulirajongó Versenybe, melynek fődíja 5 millió forint.
Ennek első feladata egy „egészségnap” lebonyolítása volt, melyre 2013. február 25-én került sor.
A rendezvény még a vártnál is eredményesebbre sikerült. A finomságok elkészítésében igazán nagy lelkesedéssel, remek ötletekkel, jó hangulatban együtt sürgölődtek az iskola diákjai, pedagógusai, dolgozói, anyukái, apukái, nagymamái.
Csupa egészséges reform-étel, ital került az asztalra, melynek előkészítése (zöldségek, gyümölcsök tisztítása, hozzávalók válogatása, eszközök előkészítése…) már délelőtt elkezdődött. Kora délután nekiláttak a rengeteg ízletes, egészséges étel, ital elkészítésének: sütöttek sárgarépatortát, sárgarépás muffint. A házi kenyérre kent sajtos-répás és a vörös lencsés krém nagy sikert aratott. Mint ahogy a káposzta levélbe töltött magvas, csírás saláta is. Szívesen kóstolgatta gyerek, felnőtt egyaránt a céklalét, zöldségturmixot. Finom csemegének számított a dióval töltött sült alma is.
A régi, hagyományos ízeket a szabadtéri kemencében sütött, gyerekek által tetszőleges feltéttel (tökmagolaj, különböző zöldségfélék, sajt) megrakott langallókkal keltették életre. A nagyobb gyerekek a recepteket a munkálatok közben lejegyezték, azok az iskola facebook oldalán megtekinthetők.
Ezt a remek közösségépítő hangulatot szeretnék megismételni a verseny második programjakor is. Ez egy SPORTOS nap lesz, amely március második felében kerül megrendezésre.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 16:11, kedd | Sport
Senior kategóriagyőzelem a Gokart OB-n!
A Dakar Ring után a Bruck-i gokartarénába látogatott Ádám, ahol győztesként zárta a versenyt.
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.