Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2013. Április 25. 16:06, csütörtök | Belföld
Forrás: SESAME Pályázati Iroda

Pályázat az egészségügyi szakdolgozói teljesítmények méltó elismeréséért

Pályázat az egészségügyi szakdolgozói teljesítmények méltó elismeréséért

A 2013-as Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat elkezdődött.

A korábbinál jóval szélesebb összefogással, az Astellas Pharma és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara mellett immár a négy legnagyobb, az egészségügyi szakdolgozó képzésben érintett egyetem részvételével indul útjára a 2013-as Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat. A nemes megmérettetésre idén immár harmadszor kerül sor. A pályázat rangját emeli, hogy tavaly óta a kiemelkedő teljesítmények elismerésére az Astellas-díj mellett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar által felajánlott különdíjak is lehetőséget biztosítanak. A 2013-as pályázat fővédnöke Prof. Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora lett.

„Óriási öröm látni, hogy az Astellas-díj 2006-os alapításával elindított jó szándékú kezdeményezés az évek során a társadalom és a gyógyító szakma által egyaránt elismert, rangos megmérettetésévé nőtte ki magát. Hálás vagyok mindazoknak, akik a hazai egészségügyi dolgozók elismertségének erősítése érdekében indított pályázataink kapcsán az elmúlt idők során partnereinkké váltak. Különös köszönettel tartozom a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ és a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ vezetőinek, hogy szerepvállalásukkal hozzájárulnak a hazai gyógyellátásban jelen lévő kiemelkedő egészségügyi szakdolgozói teljesítmények felkutatásához és méltó elismeréséhez.” – fogalmazott Dr. Markovich György, az Astellas-díj egyik alapítója.

Az alapvetően szakmai pályázaton idén is a kórházak, klinikák és rendelőintézetek ápolási- és orvosszakmai vezetői, valamint az alapellátási szakterületen tevékenykedő orvosok jelölhetnek. A nagyközönség a felterjesztett csoportok értékelése során kap lehetőséget arra, hogy véleményét az adott csoport munkájával, megtapasztalt teljesítményével kapcsolatban egy 21 napos, helyszínen végzett betegelégedettségi felmérésben elmondja. A páciensektől érkező jelzések, észrevételek a jelöltek minősítésének fontos részét képezik, hisz a jó betegkapcsolatokról, valamint a megfelelő emberi hozzáállásról leginkább ezek a jelzések tanúskodnak.

A 2013-as Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázaton a jelöltállítást egyéni kategóriában 2013. június 12-ig, csoportos kategóriában pedig legkésőbb 2013. május 17-ig lehet kezdeményezni. Az ünnepélyes díjátadó 2013. július 5-én, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épületének aulájában lesz.

További információért kattintson ide.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld

A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható

A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék

2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld

Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt

Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.

2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.