Hírek
2013. Március 27. 17:22, szerda |
Sport
Forrás: Tomracing Motorsport Team/PPCommunications
Olvadásra és tesztre várva

Három versenyző, két bajnokság, három kategória, két márka, azonban egy cél: a Tomracing Motorsport Team jó hírét vinni.
Hazánk egyik legnagyobb motoros csapata szinte tökéletesen felkészült a 2013-as szezonra, egyedül az időjárás húzta keresztül a számításaikat. Ha végérvényesen elmúlik a tél, a gárda versenyzői a bajnoki küzdelmek előtt egy rövid teszten kipróbálhatják idei versenygépeiket. Miklósy Tamás csapatfőnök valamennyiüktől – Kurucz Ferenc, Csutak Péter és Dér Zoltán – jó szereplést remél, és bizakodva várja az áprilisi rajtot a magyar és a nemzetközi sorozatokban.
Kurucz Ferenc: „A tavalyi évhez hasonlóan, kisebb-nagyobb fejlesztéseket leszámítva, idén is a Yamaha R6 típusú versenygépemmel vágok neki a szezonnak. Idén még nem volt lehetőségem pályára vinni a motort, ugyanis a misanói ringre tervezett tesztünket elmosta az eső. Az idei versenyszezont az április 6-7-i hétvégén az Alpok-Adria idénynyitó futamain a Superstock 600-as kategóriában kezdem a Slovakiaringen. A versenyt megelőzően, szintén ezen a pályán, egy kétnapos teszten fogok részt venni, így bízom abban, hogy jó eredményt érek el. A szezon végén akkor lennék elégedett, ha a nemzetközi mezőnyben az első öt környékén, míg a magyar bajnokságban, ami remélhetőleg meghaladja a korábbi évek színvonalát, egy népes mezőnyben minél előrébb végeznék.”
Kurucz Ferenc
Csutak Péter: „Tizennyolc év technikáját kell az idei évben elsajátítanom, ugyanis korábban egy 92-es évjáratú Hondával versenyeztem, míg most egy 2010-es Suzukival vágok neki a magyar bajnokság Superstock 1000 második osztályának. Nem görcsölök ezen, ugyanis tisztában vagyok azzal, hogy az idei év első fele mindenképpen rámegy a tanulásra, míg a második felében egyre inkább előrébb szeretnék végezni. Fejlődni szeretnék, és a legjobbat nyújtani, de tudom, hogy türelmesnek kell lennem magammal, hiszen közel 50 lóerő különbség mellett új súlyponttal és futóművel is meg kell barátkoznom. A motorral még egy métert sem tettem meg, de ezt még az első verseny előtt a Pannónia-Ringen pótolni fogom.”
Csutak Péter
Dér Zoltán: „Idén úgy döntöttünk, hogy kategóriát váltok, és a magyar bajnokságon a Superbike-ban fogok indulni egy Yamaha R1-essel. A motort jól ismerem, hiszen 2010-ben ezzel lettem harmadik a Dunlop Trophy Kupa 1000-ben. A tél folyamán elvégeztük a szükséges átalakításokat, azonban kipróbálni még nem tudtam, de az első magyar bajnoki előtt mindenképpen tesztelni szeretnék. Úgy érzem, hogy fizikálisan és mentálisan is teljesen felkészültem a szezonra, bízom a jó szereplésben.”
Dér Zoltán
Miklósy Tamás: „Nehéz időszak előtt áll a Tomracing Motorsport Team, ugyanis Kurucz Ferencen kívül mind Csutak Péter, mind pedig Dér Zoltán új motorral fog nekivágni az idei szezonnak, ráadásul utóbbi kategóriaváltáson is keresztülment. Feri az idei évben remélhetőleg a magyar bajnokság versenyei mellett minél több Alpok-Adria futamon is részt tud venni, és azokon pontszerző helyen zár. Csuti helyzete valamivel nehezebb, ugyanis új motort kapott az idei esztendőre, azonban biztos vagyok abban, hogy meg fogja állni a helyét. Erőteljes fejlődést várok tőle az időeredmények tekintetében, és bízom abban, hogy szállítja majd a csapatnak a dobogós helyeket. Amennyiben idén sikerül jó szezont futnia, jövőre az első osztályban indulhat. Zoli helyzete talán a legnehezebb, mivel új motorral, új kategóriában kezdi a 2013-as szezont, de tudom, hogy mire képes, ezért biztos vagyok abban, hogy ott lesz a végelszámoláskor az első öt hely valamelyikén.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
2025. Június 14. 09:05, szombat | Sport
Szoboszlai Dominik: az angol bajnoki cím csak egy lépcsőfok az életemben
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csak egy lépcsőfoknak tartja az életében, hogy első magyar játékosként bajnok lett a Premier League-ben a Liverpoollal.
2025. Június 13. 06:38, péntek | Sport
A Chelsea új idegenbeli mezét az Aranycsapat inspirálta
Az angol labdarúgó bajnokságban, a Premier League-ben szereplő Chelsea csütörtökön mutatta be új idegenbeli mezét, amelyet a legendás Aranycsapat szerelése ihletett.
2025. Június 12. 07:33, csütörtök | Sport
Győri-Lukács Viktória a szezon csapatában az EHF-nél
A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC-t erősítő Győri-Lukács Viktória lett a női kézilabdaszezon legjobb jobbszélsője az európai szövetség (EHF) szavazásán.