Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2013. Március 14. 16:15, csütörtök | Helyi
Forrás: saját forrás

Nyílt nap a Balatonedericsi Általános Iskolában

Nyílt nap a Balatonedericsi Általános Iskolában

A Balatonedericsi Általános Iskola Nyílt napot tart 2013. március 18-án 07:45 órai kezdettel. Sok szeretettel várnak mindenkit!

Bizonyára Ön is úgy gondolja, hogy gyermekének, unokájának a legjobb iskolai ellátásban kell részesülnie. Úgy véljük, iskolánk nagyon is alkalmas erre a feladatra:

A családias, egymással törődő, falusias, befogadó légkör nagyban megkönnyíti az óvodások gördülékenyebb iskolai beilleszkedését, az új körülményekhez való hozzászokást.

Osztályaink kis létszámúak, ezért minden gyermekre egyaránt sok figyelem és gondoskodás jut, mint egy magasabb létszámú osztályban. Ez határozottan elősegíti a tanulók rendszeres tehetséggondozását és felzárkóztatását. Ezáltal a szülőkre kevesebb teher hárul e téren, több idő marad a családi programokra is.

A mai kor elvárásainak megfelelően a felsős osztályokban interaktív táblák segítik a tanítást. Integráló iskola lévén feltételeink adottak a sajátos nevelési igényű tanulók oktatására is.

Tervben van, hogy a Járdányi Pál Zeneiskola tanárai hangszeres foglalkozásokat tartanak majd az épületben, így a kisdiákoknak nem kell a szomszéd városokba utazniuk emiatt.

Alkalmat adunk tanulóinknak a tanulmányi-, és sportversenyeken való részvételre, ahol többnyire meg is mutatják tehetségük, szorgalmuk eredményét,(sok esetben megyei és országos versenyekről is szép eredményekkel térnek haza). Ahogy a továbbtanuló diákjaink is megállják helyüket a választott középiskolákban.

Rendszeresen szervezünk szabadidős-, és sportfoglalkozásokat iskolán belül és kívül egyaránt. (szakkörök, énekkar, úszásoktatás, néptánc, versenyek, vetélkedők, mozi, színház, bábszínház, hangverseny, kirándulások, táborok, erdei iskola…)

Iskolánk tájba illő - néhány évvel ezelőtt - hangulatosan felújított épület, hatalmas, füves, fás udvarral, pályával, játszótérrel és egy, a gyerek által rendszeresen gondozott tankerttel, amelyek mind hozzájárulnak a tanulóink, délelőtti és délutáni élménydús foglalkozásaihoz.
A Tapolca felől busszal közlekedő diákokat minden nap pedagógusok kísérik, felügyelik. Így a kisebb gyerekek számára is biztonságos az iskolába járás.

Szívesen megmutatjuk Önnek mindezt a valóságban is:Látogasson el iskolánkba!

2013. március 18-án nyílt napot tartunk, ami után látogatóink iskolai bemutatkozó fórumon vehetnek részt.Az iskolabusz 07:05-kor indul a tapolcai buszpályaudvarról.

Tájékozódhatnak az iskola honlapján is.

Egyéb időpontban is meglátogathatnak bennünket.
Intézményünk vezetőjét, Varga Jánosnét a következő telefonszámokon érhetik el:

  • 06-87-466-106
  • 06-30-542-12-99

Szeretettel várunk minden érdeklődőtBalatonedericsen a Kossuth u. 115-ös szám alatt!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.