Hírek
2012. Augusztus 22. 07:07, szerda |
Helyi
Forrás: mti.hu
Négyezer esetben segítettek a balatoni vöröskeresztesek
Több mint négyezer esetben láttak el sérüléseket és kétszer sikeres újraélesztésben is közreműködtek az idei nyári főszezonban a Magyar Vöröskereszt balatoni elsősegélynyújtó szolgálatának önkéntesei.
A közlemény szerint augusztus 20-án zárult a balatoni elsősegélynyújtó szolgálat munkája. A szervezet önkéntesei június végétől a szűkös költségvetés miatt az előző évinél kevesebb strandon voltak jelen, 13 Balaton-parti település 21 strandján segítettek a vízben és a vízparton megsérült embereknek, mégis 4364 esetben nyújtottak segítséget, ami a szolgálat eddigi történetében rekordnak számít.
A szervezet közleményében azt írta: a szolgálatban 320 vöröskeresztes fiatal vett részt, napi nyolc órában biztosítva ügyeletet. Az önkéntesek jellemzően kagyló okozta vágást, rovarcsípést, ficamot és kisebb sportsérüléseket láttak el, mentő hívására 37 esetben volt szükség, kétszer pedig - a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával és az Országos Mentőszolgálattal együtt - sikeres újraélesztésben is közreműködtek.
Kardos István, a szervezet főigazgatója az MTI-nek elmondta: a balatoni elsősegélynyújtó szolgálat a 2007-es indulása óta több mint húszezer esetben nyújtott szakszerű segítséget, és négy esetben történt közvetlen életmentő beavatkozás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód
Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet
Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.
