Hírek
2012. Augusztus 07. 16:21, kedd |
Helyi
Forrás: sumeg.hu
Liszt-, Deák- És Kazinczy-levelek kerültek elő

Felbecsülhetetlen értékű levelek kerültek elő Sümegen, Darnay Kálmán régész, muzeológus hagyatékából.
A gyűjtemény egy része 2000-ben került vissza Sümegre. A Kisfaludy Múzeumban őrzik Darnay Kálmán hagyatékát, amelyből most értékes ritkaságok kerültek elő. Tóth Gyula, a gyűjtemény feldolgozója beszámolt arról: eddig két Liszt Ferenc-levél, kettő-kettő Deák Ferenc- és Kazinczy Ferenc-kézirat, egy-egy Erkel Ferenc-, Batsányi János- és Prielle Kornélia-levél került elő. Ugyancsak felbecsülhetetlen értéket képvisel a feldolgozás alatt álló, 110 tételből álló oklevélgyűjtemény is, amelyben megtalálható a többi között Oláh Miklós esztergomi érsek által 1557-ben adományozott, valamint, amelyet II. Rákóczi György erdélyi fejedelem adott ki még 1658-ban. Szintén a minap került elő egy rajz, amelyet Deák Ferenc készített. A haza bölcse Befsenyey Irénnek ajándékozta azt, a kép hátoldalán levő felirat szerint. A leveleket kutatók dolgozzák fel, és a múzeumban minden érdeklődő megtekintheti azokat. Rátosi Ferenc, Sümeg polgármestere elmondta, ez a gyűjtemény a város tulajdonában marad. Kiállításokon mutatják be a gyűjtemény darabjait, valamint lehetővé teszik, hogy kutatók is feldolgozhassák a felbecsülhetetlen ritkaságokat. Mint ismeretes, Darnay Kálmán, Sümeg díszpolgára a település környékén jelentős ásatásokat folytatott, az ő műve a csabrendeki és a somlói urnatemető feltárása. A leletek képezték gyűjteményének alapját, amelyet 1907-ben az államnak ajándékozott. Így jött létre az Állami Darnay Múzeum. Később kizárólag az irodalmi munkásságnak és az általa alapított múzeumnak – amelynek igazgatója is volt – szentelte életét.
Elsőként végzett régészeti ismeretterjesztést. Sokat foglalkoztatta Kisfaludy Sándor élete. Közreműködött levelezése kiadásában, múzeumában gazdag gyűjteményt hozott össze a költőre vonatkozó dokumentumokból. S 1897-ben a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta Kisfaludy Sándor 3600 kötetes könyvtárát. A sümegi gyűjtemény jelentős részét 1938-ban a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították. A múzeum udvarán áll Darnay mellszobra, amely Istók János alkotása.
Hunyor Erna
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Június 16. 07:16, hétfő | Életmód
Parajd - A Nagy-Küküllőn és a Maroson is meghaladja már a megengedett értéket a só koncentrációja
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.