A hirtelen visszatérő tél keresztülhúzta a számításokat, rengeteg ünnepi megemlékezést mondtak le biztonsági okokból a szervezők országszerte. Helyenként zárt helyszínre vitték a helyi műsort, de fontos megjegyezni: néha a csendes, magunkban „elrendezett” tiszteletadás is elegendő lehet.

Tisztelet a bátraknak! – szólított meg minket, a központi programokat népszerűsítő jelszó. A polgárosodó, újkori Magyarország alappilléreit elhelyező márciusi fiatalok maximális tiszteletet érdemelnek, ehhez nem férhet kétség. Hol vannak ma ezek az ifjak? A választ mindnyájan magunkban fogjuk megtalálni – a mai Fiatal Magyarország közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Hiszen azok a hősök, akiknek szabadságharcát arany betűkkel írták a történelemkönyvekbe bennünk élnek.
Több mint másfél évszázad távlatában sem veszít jelentőségéből, alapértékeiből Petőfi Sándor szerelme. A forradalom egyik vezéralakja egy korszak európai ideálja lehetett azáltal, hogy csak egyetlen cél vezérelte: imádott hazája, és a népek szabadságának kivívása – bármi áron.
A dicső márciust 165. alkalommal emlegetjük fel, a kirobbanást követő eseményekre minden évben büszkék lehetünk – még akkor is, ha tudjuk, hogy megtorlás következett. A magyarság helytállása példamutató lehet még napjainkban is; az 1848-49-es eseménysor pedig kétségkívül hazánk históriájának dicsőséges fejezetei közé kívánkozik. Persze a forradalom és szabadságharc többről szól, mint vérről, csatákról és fellángolásról – magyarságtudatunk egyik alapköve lett az évtizedek során.

Mint olyanra, nem is szükséges feltétlenül szabadtéren, vagy közösségben emlékeznünk – elegendő, ha a legegyszerűbben, kokárdával a szívünkben gondolunk vissza az értünk (is) kiállókra, nagy elődeinkre.