Hírek
2011. Október 21. 12:09, péntek |
Helyi
Forrás: sumeg.hu
Kilométermilliomos autóbuszvezetők
Négy sümegi autóbuszvezető kapott jutalmat a balesetmentes közlekedésért október 20-án a Scotti Udvarházban tartott ünnepségen. A Somló Volán Zrt. Három dolgozója, Horváth László, Marton Tibor és Németh Kálmán 250 ezer kilométert tett meg saját hibából eredő káresemény nélkül, Tóth Lajos pedig 750 ezer kilométert vezetett balesetmentesen.
A legkisebb jutalmazott, 250 ezer kilométeres teljesítmény eléréséhez átlagosan 4-5 éves balesetmentes közlekedés szükséges.
Barta János a Somló Volán Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az idén 29 gépkocsivezető kapott jutalmat. A gépkocsivezetők teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert a körülmények, amelyek között látják el a feladatukat, egyre nehezebbek. Ma már megszokott a hirtelen időjárásváltozás, és nem könnyű alkalmazkodni ahhoz, hogy egyik nap még 15 fok meleg van, másnapra pedig beköszöntenek a mínuszok. A közlekedők közül egyre többen idegesek, az autósok türelmetlenek, figyelmetlenek. A Somló Volán buszvezetői tavaly összesen több, mint kilenc millió kilométert tettek meg, az év folyamán mindössze 13 káresemény történt szemben a 2009-es 18 esettel. A térség, amelyben a társaság jelen van, 93 településből áll, amelynek 60 százaléka 500 fős lélekszám alatti. Nagyban nehezíti az úton levők munkáját az, hogy hóeséskor az első körben a főutakat tisztítják meg a szolgáltató gépei, nem a kistelepülésekre bevezetőket. A balesetmenetes közlekedést 1998 óta jutalmazza a társaság, a kitüntetettek száma 410 fő, százheten közülük több, mint egymillió kilométert tettek meg saját hibából történő baleset nélkül.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
