Hírek
2013. Április 04. 15:58, csütörtök |
Helyi
Forrás: saját forrás, fotók: Honvéd Férfikar fb. oldala
Időpontváltozás - Honvéd Férfikar előadása májusban kerül megrendezésre
Időpontváltozás a Honvéd Férfikar előadásában
Ahogy arról már korábban programjaink között tájékoztattuk az olvasókat, az idei Filharmónia bérletet, vagy jegyet váltók három nagyszerű zenekar előadását tekinthetik meg. Az első kettőt januárban és márciusban csodálhatta meg a nagyérdemű, a harmadikra pedig most áprilisban került volna sor. Azonban a Honvéd Férfizenekar előadásában időpontváltozás történt. Az új időpont 2013. május 23. 19:00, a helyszín változatlanul a Hotel Pelion. Kérünk minden jegy és bérlettulajdonost, hogy írják át naptárukba a dátumot. Azoknak, akik pedig, még nem váltottak jegyet, üzenjük, hogy egészen május 23-áig megtehetik azt a Tapolca Városi Moziban.
Fontos megemlítenünk, hogy városunkba már egy Magyar Örökség-díjas Honvéd Férfikar jön. A társulat facebook oldalán a következőket lehet ugyanis olvasni:
"A Magyar Örökség és Európa Egyesület által ezen szándék szellemében megerősített bizottság 2013. március huszonharmadikán a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében kinyilvánítja, hogy az arra méltó HONVÉD FÉRFIKAR EGYEDÜLÁLLÓ MŰVÉSZI TELJESÍTMÉNYE magyar örökség, amiről ezen oklevél bizonyságot tesz. A Honvéd Férfikar nevét az Aranykönyv őrzi."

Szívből gratulálunk és várjuk Őket sok szeretettel kicsiny városunkba!
Amíg pedig várunk, hallgassunk bele csodálatos zenéikbe. Ajánljuk figyelmetekbe a 19:25-nél kezdődő jelenetet! :-)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
