Nagyszüleink, de még szüleink is sokszor csak legyintenek az új idők teleire. Állítják, hogy a második világháborút követő évek, évtizedek karácsonyai legtöbbször mind fehérek voltak, a december-január garantáltan havas hónap volt... A Tapolcai kistérség – nem ritkán hegyoldalakban élő népe – a régi idők tanúi szerint nem szenvedett hiányt semmiben, a legnagyobb tél idején sem.

Megérkezett az első hó, megáll az élet – szinte minden évben tetten érhető jelenség ez napjainkban. A közlekedés helyenként csaknem teljesen megbénul, még szerencse hogy a modern technika vívmányainak köszönhetően értesülhetünk minderről, természetesen „élőben”.

Az 1900-as évek második felében – különösen a korból megmaradt pincék, az akkori „tanyák” világában - teljesen mást jelentett a tél. Felénk a méteres hótakaró sem jelentett akadályt, mi télen-nyáron is csak gyalogosan jutottunk el munkahelyeinkre, az iskolába – meséli nagyszüleink korosztálya. Mégis mindig odaértünk, dacolva a rettenetes hideggel és távolsággal; gyakran disznózsírral (!) kentük be arcunkat és kezeinket, hogy ily módon óvjuk a mínuszok idején - szólnak a korabeli legendák. Élelmiszerből soha nem szenvedtünk hiányt, hiszen nem volt mindennapos szükséglet a boltba járás. Minden portán megtalálható volt a tejet biztosító tehén, vagy egyéb haszonállatok; még a kenyerünket is magunk sütöttük, így nem okozott fennakadást az életünkben a kemény tél. – zárta mondanivalóját a megkérdezett idős bácsi, aki hozzátette: az akkori telek még tényleg méltóak voltak az évszakhoz, szemben a maiakkal.

A korabeli falvak, városok lakossága viszont nem minden esetben volt hasonló „kényelmes” helyzetben. A legnagyobb szükség idején – akárcsak egyes helyeken még manapság is – külső segítség érkezett, nem ritkán katonák vitték el Tapolca és környéke-szerte a mindennapi kenyeret, lánctalpas harckocsival. Hiszen bolt sem volt mindennap, hétvégén (a falvakban) szinte soha nem nyitottak ki az élelmiszerboltok. Így élt a magyar vidék, a Tapolcai kistérség a XX. század második felében, az igazán „szigorú” télvíz idején.

A globális felmelegedés, és egyéb természeti tényezők hatására az új évezred téli hónapjai – a fentiek ismeretében – joggal nevezhetőek gyenge próbálkozásnak az évszak részéről, bár azért, mint a napokban is érzékelhető, meg-megrázzák magukat. Ha tehetjük, élvezzük hát ki a sűrű pelyhek minden szépségét; hátha 2012/2013 tele is csak úgy marad meg hogy hol volt, hol nem volt.