Hangodi László történész kötetének címe, Istennek harmadik tapolczai háza - A tapolcai protestáns templom története 1936-2011, azonnal képbe helyezi az olvasót.

Az itt élők, illetve azok számára, akik ismerik a várost, mindjárt felrémlik a szép, gondozott parkkal övezett protestáns templom, amely immár hetvenöt éve hirdeti a történelmi protestáns vallás, a tapolcai evangélikus és református gyülekezetek együttélését. Amint az a szépen, ízlésesen és áttekinthetően szerkesztett kiadványból kiderül, 1936 őszén a két gyülekezet közös elhatározással, akarattal, erővel, együttes anyagi áldozatvállalással épített templomot Tapolcán. Munkájukkal megmutatták a vallásos alkotóerő nagyságát, az elhivatottságot, a keresztyén testvériséget. Az épület homlokzatán a kereszt az evangélikus, a torony csúcsán a csillag a református egyház jelképeként látható immár háromnegyed évszázada.Hazánkban már az 1526-os mohácsi vész előtt voltak követői a lutheri tanításnak, de az évszázad végére már tömegével követték a hitújítás valamelyik irányzatát. A várost sem kerülte el az új tanok terjedése, 1535-ben már tizennyolc protestáns lelkész és húsz protestáns "iskolamester" tevékenykedett az akkor "alig harminc falut számláló tapolcai járásban", áll a korabeli leírásokban. A nyugati Balaton-felvidék protestánsainak aztán újabb nehéz időszakot jelentett az 1745-62 közötti periódus, amikor a veszprémi püspök Padányi Bíró Márton, az ellenreformáció egyik harcos zászlóvivője volt. A protestantizmus jelentősen vissza is esett ezekben az időkben. A következő évszázad végén, 1897-ben Tapolcán 49 református, 38 evangélikus és négy unitárius vallású lakost tartottak nyilván. Az első világháború utáni állapotok bénítólag hatottak az egyházi életre, azonban az ország feldarabolása utáni migráció révén mégis intenzívebbé vált a hitélet a térségben.