Hírek
2021. Július 14. 08:00, szerda |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti
Ferenc pápa egyelőre kórházban marad
Ferenc pápa a római Gemelli kórházban folytatja gyógyulását és a műtét utáni rehabilitációt a szentszéki sajtóközpont keddi közleménye szerint,
amely nem adta meg a pontos időpontot arról, hogy mikor tér vissza az egyházfő a Vatikánba.
A délben kiadott, szokás szerint pársoros közlemény hangsúlyozza, hogy Ferenc pápa folytatja a sebészi beavatkozás után előírt kezeléseket, valamint a rehabilitációt annak érdekében, hogy "mielőbb visszatérhessen a Vatikánba".
A szentszéki sajtóközpont hozzátette, hogy Ferenc pápa az utóbbi napokban találkozott a Gemelli kórház más betegeivel.
Az egyházfő "elsősorban azokat kíséri gondolataival, akik ágyban betegeskednek, és nem tudnak hazatérni: ezt az időszakot éljék meg lehetőségként, még ha fájdalommal is telik, és legyenek nyitottak és gyengédek a szomszéd ágyon fekvő testvéreik iránt, akikkel megosztják az emberiség egyforma törékenységét" - olvasható a közleményben.
A 84 éves Ferenc pápán július 4-én este tervezett műtétet hajtottak végre divertikuláris vastagbélszűkület miatt. A betegség idős embereknél nem ritka, fájdalmat, felfúvódást, gyulladást és elégtelen bélmozgást okozhat. A háromórás sebészi beavatkozást teljes altatással végezték.
A Vatikán által kiadott korábbi közlemények szerint Ferenc pápa már önállóan táplálkozik és mozog. A Gemelli kórház tizedik emeletén található pápai kórterem balkonjáról mondta el vasárnapi beszédét.
Sajtóértesülések szerint Ferenc pápa kórházi tartózkodását eredetileg néhány naposra tervezték, de hosszabbá vált, és valószínűleg a következő napokban térhet vissza a Vatikánba.
Első hivatalos programja augusztus 4-re van kitűzve, amikor az addig felfüggesztett szerdai általános audienciákat kell újraindítania.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.