Hírek
2013. Július 19. 13:59, péntek |
Belföld
Forrás: InfoVáros
Ez történt eddig a Campuson

A koncertek mellett lánykérésből van a legtöbb az idei Campuson
A Campus Fesztivál úgy tűnik idén nem csak a jó koncertek, hanem a kapcsolatok fesztiválja is lett. Amíg a 0.napon a Magashegyi Underground koncertjére időzítette esküvői fotózását egy ifjú pár, tegnap a lánykéréseké volt a főszerep, két koncerten is a rögtönzött szertartásé lett a főszerep. Ami pedig a fesztivál látogatószámát illeti már most biztos, hogy miden várakozást felülmúló tömeg szórakozott az első este, teljes fordulatszámon üzemelt a hét programhelyszín.
Az Európai Nyelvek utcájával és a civil szervezetekkel is kezdtek ismerkedni a fesztiválozók. A szervezők bevallása szerint a Játék határokkal nevet viselő sátrat a közösségi játékok népszerűsítésére hozták létre, ahol a szülők előadásokon, koncerteken, kerekasztal-beszélgetéseken és főképp közös játékokon vehetnek részt gyermekeikkel. Az érdeklődés a jópofa fizikusoknál is nagy volt, látványos bemutatóikból kiemelkedik a cseppfolyós nitrogénnel felrobbantott hordó, de ma érdemes benevezni a rendhagyó sörivó versenyre, ahol semmi sem az lesz, aminek látszik, ezúttal a frissítő nedű az ég felé fog folyni.
Az est egyik legsikeresebb produkciója a várakozásoknak megfelelőn Majka-Curtis-BLR nagyzenekari koncertje volt, de a Hősök, vagy a Paddy And The Rats ír punk-rock kocsmazenéjét is teltház kísérte. Péterfy Bori családias hangulatú közönségtalálkozójára is érdemes volt benézni, esti koncertjét, törzsrajongójuk lánykérése tette még színesebbé. A Rézangyal Arénában lépett fel a brit Subways együttes, akinek tagjait a színpadon kívül csendes, nyugodt és jó humorú fiatalokként lehetett megismerni, ellenben a színpadon – talán a zene, talán a közönség hatására – egy igazán vad és magával ragadó koncertet produkáltak. A Quimby ismét „magát adta”, de ezúttal egy kis pikantéria is volt a koncertben: tőlük is egy bátor rajongó kért segítséget, a koncert közben több ezer ember előtt kérte meg szíve választottjának kezét.
A 25 éves, jubileumi életévüket ünneplő Csík Zenekar koncertjének különleges vendége ezúttal Kovács Kati volt. Az énekesnő mindig megtiszteltetésnek érzi a felkérést, elmondása szerint nagyon sok próba és alázatos munka előz meg egy-egy fellépést, kivétel nélkül mindenki lelkiismeretesen próbál, hogy a végén az születhessen meg, amit a Campus fesztivál Nagyszínpadánál is átélhetett a nagyérdemű. Csík János is csak tisztelettel és elismeréssel nyilatkozott a művésznő vendégszerepléséről, úgy gondolja, sikerült megidézniük közösen az elmúlt huszonöt év hangulatát a debreceni színpadon. Folytatás is lesz, ugyanolyan tempóval, szívvel-lélekkel, mint eddig – árulta el Csík János. Sőt, jövő tavasszal új lemez is lesz, ami megint hoz valami mást, valami újat, egyfajta izgalmasságot.
A fesztivál ma is rengeteg szórakozási lehetőséggel várja az érdeklődőket. A Pepsi Nagyszínpadon a Brains indít 17.30-kor, akiket a 10. fennállásukat ünneplő Punnany Massif követ. Közös dalra is számíthatunk tőlük – árulta el Wolfie. A Punnany Massif-nak nem rég jelent meg a negyedik lemezük, ami egy három felvonásos albumsorozat első epizódja. Hogy mikor lesz a folytatás, arra egyelőre még Wolfie sem tudott választ adni. A debreceni közönségnek egy igazi nagyszínpados, interaktív koncerttel készülnek. Ugyanitt, 21.30-tól a Tankcsapdától kapjuk meg a megszokott minőséget és a hazai pályás koncertek extázis hangulatát, Lukács Laciék ígéretükhöz híven biztos, hogy „oda fognak csapni”.
Aki könnyedebb hangzásvilágra vágyik, a Telekom Terasznál többek között a P.A.S.O., a helyi Skafunderz, a Kiscsillag vagy a Belga dalait dúdolhatja, üvöltheti. Utóbbi talán a fesztivál zöld kabalafiguráját még egy közös duettre is meginvitálja… A Rézangyal Arénában az Ismerős Arcok kifinomult költői dalai csendülnek fel, és jön a tiszteletbeli debreceni csapatnak számító Kowalsky meg a Vega is.
Részletes programok a www.campusfesztival.hu weboldal, a facebook.com/campusfesztival-on, és a fesztivál mobil applikációjában. Töltsd le Te is a mobil alkalmazást…
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák