Hírek
2013. Január 26. 17:36, szombat |
Helyi
Forrás: Tapolca Kft./Cseh Diána
Bajnokok Tornája 2013, Vasvár

Dupla sikerrel zárta a tapolcai csapat a rendezvényt
A Bajnokok Tornája elnevezésű rendezvény 8 évvel ezelőtt indult útjára a VulkánSport Egyesület kezdeményezésére, a celldömölki önkormányzat támogatásával. Vándorserleget indítottak útjára, mely minden évben más helyszínen talál gazdára. A torna célja a meghívott települések kispályás labdarúgó bajnokcsapatainak megmérettetése.
Idén, január 12-én Vasváron, a Kardos László Általános Iskola tornacsarnokában került megrendezésre, melyen a házigazda csapaton kívül 4 település (Pápa, Rum-Gersekarát, Tapolca, Zalaegerszeg) csapata vett részt. A tornát Kovács Tilda, Vasvár Város Polgármestere nyitotta meg.
Két 3-as csoportra osztották a 6 csapatot. A csoportmérkőzések után a helyosztók következtek (A3-B3, A2-B2, A1-B1).
Tapolca a csoportmérkőzéseit két sima győzelemmel zárta, így egyértelmű volt, hogy az első helyért küzdhetnek. A döntőben Zalaegerszeg csapata fölött 6:1-es győzelmet arattak.
Nagy volt az öröm, hiszen Tapolca most nyert először Bajnokok Tornája rendezvényen és a gólkirályi címet is elhozhattuk.
Csapattagok: Balogh László, Baumann Szabolcs, Csala Ferenc, Horváth Norbert, Pupos Krisztián, Rétai Szabolcs, Szőcze Csaba, Szűcs Dániel, Tóth Tamás.
Végeredmény:
1. Varjú Fogadó - Tapolca
2. Police Ola LSK - Zalaegerszeg
3. Rum-Geka – Rum-Gersekarát
4. Galaktikusok - Pápa
5. Vasvár VSE – Vasvár
6. Kiliáni Ördögök - Pápa
Legjobb mezőnyjátékos: Domján Bálint (Police Ola LSK – Zalaegerszeg)
Legjobb kapus: Busi András (Rum-Geka – Rum-Gersekarát)
Gólkirály: Csala Ferenc (Varjú Fogadó – Tapolca)
Szívből gratulál a Csapatnak az infoTapolca.hu szerkesztősége!
A tavalyi tornáról itt olvashattok.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.