Ha a Kazinczy tér – „Barna házak” – Juhász Gyula utca környékén éltél, nőttél fel, vagy csak jártál oda focizni, kosarazni egészen biztos tudod, hogy ki volt Novi. Novit, tisztességes nevén Novák Tibort a környéken mindenki ismerte. Egy „Schumacheeeeer” kiáltás, és már száguldott is végig az utcákon. Bárkihez odament beszélgetni, haverkodni, ha szeretted volna, ha nem. Generációk nőttek fel az ő történeteit hallgatva, katonaság, gazdaságpolitika, világháború, néha egy-két pikánsabb sztori, vers és mondóka is volt a tarsolyában. Ha lány vagy lehet, kérte már meg a kezed, ha fiú vagy, lehet, koccintottál már vele egy dobozos sörrel. Bármikor megkérdezhetted tőle az időt, a válasz biztos nem szokványos volt, hanem olyan novis: „4 óra 25, az fél öt, még öt óra nincsen”. Ha ismerted, biztos csalt egy mosolyt az arcodra életében.

Egy mosoly nem is lett volna baj, de sokaknak ez nem mosoly volt, hanem nevetés, röhögés… kiröhögés. Tudni kell, hogy Novi sérült ember volt, hogy igaz-e vagy sem, de a városban mindenki úgy tudta róla, hogy autószerelés közben érte a baleset, ami után ilyen állapotba került. Ennek ellenére soha senkihez nem rossz szándékkal közeledett, mégis sok ember kinevette, csúfolta. Ma már egyre alacsonyabb a szociális érzék, sokan úgy gondolják kinevetni sokkal könnyebb, mint segíteni. Mi azt tanácsoljuk, hogy ha a jövőben egy fogyatékos, sérült emberrel találkozol, gondolj arra, hogy veled, szeretteiddel is megtörténhet a baj. Állj melléjük, ne véts ellenük!

Novit múlt hét elején, álmába érte a halál. Tapolca búcsúzik tőle.

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa…”