Hírek
2013. Április 28. 09:44, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Az észak-balatoni strandok már fogadják a vendégeket, a déliek többsége még nem
A Balaton északi partján működő strandok többsége már felkészült a nyárias időjárásban érkező vendégekre, a déli parton viszont sok helyen még zárt kapukat találnak a látogatók.
A fizetős strandokon belépőket csak pünkösdtől, illetve június elejétől kérnek, és lesznek helyek, ahol emelkedni fognak az árak.
Erről Győrffy Árpád, a balatoni strandokat bemutató és minősítő Balatontipp.hu szerkesztője számolt be az MTI-nek szombaton.
A déli part fáziskésésére jellemző, hogy Siófokon csak május 17-re tervezik a nyitást a Nagystrandon, a sóstói strand vagy a balatonlellei Napfénystrand pedig ennél is később nyit egy héttel - mondta. A déli parti települések mindegyikén található szabadstrand, de az illemhelyek nyitására többségüknél szintén várni kell. Ezen a hétvégén a déli parton Zamárdiban, a Kiss Ernő utcai szabadstrandon és Balatonfenyves központi strandján várják szolgáltatásokkal is a strandolni vágyókat.
Az északi parton sokkal több olyan fürdőzőhely található, ahol ha korlátozottan is, de működnek már a legfontosabb szolgáltatások. Balatonfüreden például mindkét strand üzemel. Szigliget élen járt a strandnyitással, és Csopakon is már egy hete vízbe helyezték a standbejárókat, illetve kinyitottak a vendéglátóegységek. E hétvégére Alsóőrsön is felkészültek a vendégek fogadására. Tihanyban a sajkodi strand már üzemel, itt parkolódíjat is szednek, a település többi önkormányzati strandján viszont csak a hónap közepén rakják le a lépcsőket, nyitják meg az illemhelyeket. Balatonakaliban és Zánkán még zajlanak a felújítási munkák az önkormányzati strandokon, de a hétvégén már mindkét helyen lesz nyitott büfé és vizesblokk. Révfülöpön, Balatonalmádiban is kinyitottak a strandok, Keszthelyen pedig a városi strandon az éjszakai élet is megindul ezen a hétvégén. Keszthely Helikon strandja viszont várhatóan csak május közepétől várja a vendégeket. Gyenesdiáson a diási strandon még zajlanak a tavaszi földmunkák, a gyenesi részen azonban már nyújtanak szolgáltatásokat.
A strandok többsége esetében már döntöttek az önkormányzatok és az üzemeltetők az idei díjakról, de van, ahol a pénztárak nyitásáig kivárnak ezek meghatározásával - közölte Győrffy Árpád.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
