Hírek
2011. December 26. 07:56, hétfő |
Sport
Forrás: mno.hu
Az edzőtáborok pedofil réme

Botrányban fuldoklik a nemzetközi és a svájci úszósport.
Flavio Bomio, a hajdan ismert edző és sportdiplomata, a kontinentális szövetség, a LEN nyíltvízi technikai bizottságának elnöke kiskorúak elleni nemi erőszak vádjával börtönbe került.
A svájci Bellinzona úszóklub hajdani elnöke, a 69 esztendős Flavio A. Bomio, aki az 1984-es Los Angeles-i és az 1988-as szöuli olimpián edzőként, 2000-ben, Sydney-ben pedig a svájci delegáció vezetőjeként volt jelen, őrizetbe vételét követően iszonyatos váddal szembesült, és nem is tagadta azt. Az alpesi ország sportszerető közvéleményét sokkolta a hír, és ezen az sem változtat, hogy a történet több évtizedre nyúlik vissza.
Bomio, aki olyan hírességet is trenírozott, mint minden idők legeredményesebb svájci úszója, Flavia Rigamonti, a tízórás rendőrségi kihallgatás során részben elismerte, hogy legalább húsz, 12 és 16 év közötti fiúval, úszó tanítvánnyal lépett homoszexuális kapcsolatba, és mentségként csupán annyit hozott fel, hogy egyszer sem alkalmazott erőszakot. Az ügy azt követően pattant ki, hogy az egyik, azóta felnőtt áldozat a múlt hónapban Bomióra terhelő vallomást tett.
Az 1985-ös és '87-es Európa-bajnokság bronzérmese, az idén 50 esztendős Stefan Voléry mindezek hallatán így nyilatkozott több svájci médiumban: „Most már minden világos. Már akkoriban is felmerültek kérdések, mert Bomio egyedülálló volt, minden idejét klubja tizenéves sportolóival töltötte, számomra komikusnak tűnő viszonyt ápoltak egymással. A fiatalok teljesen behódoltak neki, egyikük sem létesített párkapcsolatot, minden Bomio körül forgott.” Az egykori világbajnok Dano Halsall a francia sajtóban mindezt alátámasztotta, amikor kijelentette: „Már tizenöt éve észrevettem, hogy visszaél a hatalmával, egészen homályos viszonyba keveredett néhány úszójával.”
A jelek szerint mindez csak keveseknek tűnt fel, maga Rigamonti például meg sem tudott szólalni a hír hallatán, és a svájci sportági szövetség első kommünikéje is csupán a teljes megdöbbenést tartalmazza. A LEN ennél azért már tovább ment, hiszen felfüggesztette tisztében a nyíltvízi úszók technikai bizottságának eddigi elnökét, egyúttal leszögezte, hogy lépésével semmiképpen sem szeretné befolyásolni a rendőrségi vizsgálat végeredményét. Gyanítjuk, nem is fogja. Szöges ellentétben a várhatóan jelentkező, további áldozatokkal. Bár ki tudja; az ember nem feltétlenül hozakodik elő azzal önként és dalolva, hogy húsz-harminc évvel ezelőtt, gyerekként megrontották.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.