Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2013. Augusztus 12. 19:35, hétfő | Helyi
Forrás: MTI, Fotó: Illyés Tibor

Aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat (nyilatkozatokkal)

Aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat (nyilatkozatokkal)

Aranyérmet nyert a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat a budapesti vívó-világbajnokságon.

A magyar együttes a hiányos 64-es táblán a második fordulóban kapcsolódott be a vasárnapi küzdelmekbe, s az ausztrálokkal szembeni ráhangolódást követően a kazahokat is magabiztosan győzte le. A negyeddöntőben, a venezuelaiak elleni mérkőzésen már komolyan oda kellett figyelni, akárcsak az elődöntőben, ahonnan a lengyeleken keresztül vezetett az út a döntőbe. Az aranyérmet az ukránok taktikus, 42-38-as legyőzésével szerezték meg a magyarok.

A finálé a SYMA Csarnok mintegy háromezer főnyi közönsége előtt úgy kezdődött, hogy Rédli és Bogdan Nyikisin nem bocsátkozott vívásba, ezért a mérkőzésvezető passzivitás miatt máris kérte a második párt a pástra. Boczkó kezdeményezőként lépett fel, ezzel együtt az első tust ő kapta Vitalij Medvegyevtől, de aztán sorozatban adott hármat. Később kiderült, hogy Medvegyev az ukrán csapat gyenge pontja, egyetlen asszóját sem nyerte meg.

Imre a harmadik párharcban egy tussal kikapott Anatolij Herejtől, aztán három olyan asszó következett, amelyben nem nőtt és nem is csökkent az egytusos különbség. A harmadik kör 16-15-ös magyar vezetésről indult. Imre Medvegyevvel szemben hirtelen ritmust váltott, az addigi óvatos, tapogatózó vívást akciódús küzdelem váltotta fel. Három, négy majd öt találatnyira nőtt a magyar előny. Rédli 28-23-nál lépett pástra, és 32-27-tel jött le a Herejjel vívott asszója után. A mérkőzést az elődöntőben combsérülést szenvedett Boczkó és Nyikisin küzdelme zárta le. Az ukrán aktív volt, igyekezett a pást végbe szorítani ellenfelét, több akciója eredményes volt, így feljött 34-32-re. Ekkor azonban Boczkó is többször egylámpás tust adott, a vége felé pedig nagy rohanássá vált az asszó. Nyikisin 42-38-as állásnál, hat másodperccel a vége előtt látta be, hogy erőfeszítése hiábavaló, s jelezte, számára véget ért az asszó. Ezzel eldőlt, hogy 12 év elteltével ismét világbajnok a magyar válogatott.

Nagy ünneplés kezdődött a csarnokban, zúgott a "szép volt, fiúk", miközben a főszereplők alig hitték el, hogy végre összejött. A jelenlegi csapat 2009 óta minden világversenyről éremmel tért haza, de arany mostanáig nem volt közöttük.

Ez volt a hetedik magyar vb-arany a férfi párbajtőrözők csapatversenyében. Korábban 1959-ben, 1970-ben, 1971-ben, 1978-ban, 1998-ban és 2001-ben állhatott a dobogó tetejére magyar együttes. Utóbbi kettőnek már tagja volt Imre Géza, aki a győzelemért a két előző alkalommal és most is sokat tett.

"1991-ben, amikor a budapesti vb-n önkéntesként segédkeztem, reménykedtem abban, egyszer én is átélhetem, hogy hazai közönség előtt világbajnok lehetek. Akkor azért nem nagyon hittem, hogy ez sikerül" - mondta Imre. "Tizenkét év elteltével lettem ismét világbajnok. Ennek a mostaninak az értékét növeli, hogy hazai közönség előtt jött össze."

"Nyugodt voltam, fájdalmat sem éreztem vívás közben, mert a profi orvosok rendbe hozták a lábamat" - jelentette ki Boczkó. "Világbajnokságokon eddig két ezüst és két bronzérmet szereztem, nagyon vágytam az aranyra. Külön öröm, hogy ezt hazai közönség előtt sikerült megnyernem."

Boczkó emlékeztetett rá, az egyéni verseny után nagyon el volt keseredve, mert akkor nem jött össze az éremszerzés, de erőt adott neki Gyurta Dániel és a vízilabdacsapat világbajnoki sikere.

"Az volt a taktikánk, hogy szerezzünk vezetést, kíméljük a sérült Boczkót, hogy a végén ne neki kellejen mennie az eredmény után" - összegzett Rédli. "Két olyan rutinos versenyző mellett, mint Géza és Boczek élvezet vívni. Lázba hozott a közönség. Végig a mi akaratunk érvényesült. Jó idényt zártam, remélem, a lendület kitart a riói olimpiáig. Motivált és szenvedélyes vagyok, Rióban egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok akarok lenni."

"Nagyon szerettem volna ma én is vívni. Ez a nap elején adatott meg nekem" - nyilatkozott Szényi. "A legfiatalabb vagyok a csapatban, még be kell érnem, van rá időm. Boczkó sérülése után állandó készenlétben kellett állnom, ha bármi történik, bevetésre kész legyek."

Eredmények (41 csapat):
a 32 között:
Magyarország-Ausztrália 45-22
a 16 között:
Magyarország-Kazahsztán 45-31
negyeddöntő:
Ukrajna-Csehország 33-27
Franciaország-Olaszország 45-40
Magyarország-Venezuela 43-39
Lengyelország-Izrael 33-24
elődöntő:
Ukrajna-Franciaország 17-15
Magyarország-Lengyelország 45-41
a 3. helyért:
Franciaország-Lengyelország 45-35
döntő:
Magyarország-Ukrajna 42-38

A végeredmény:
1. Magyarország (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter)
2. Ukrajna (Anatolij Herej, Dmitrij Karucsenko, Vitalij Medvegyev, Bogdan Nyikisin)
3. Franciaország (Alexandre Blaszyck, Daniel Jerent, Ulrich Robeiri, Ivan Trevejo)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét