Hírek
2012. Október 06. 11:33, szombat |
Belföld
Forrás: mti, Fotó: Beliczay László
Aradi vértanúk - Országszerte megemlékezések a nemzeti gyásznapon
Országszerte rendezvényekkel emlékeznek meg ma a magyar szabadságharc 1849. október 6-án Aradon kivégezett 13 honvédtábornokáról és a Pesten kivégzett Batthyány Lajosról, az első felelős magyar kormány miniszterelnökéről
Október hatodikát a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította. A fővárosi Kossuth téren reggel 8 órakor katonai tiszteletadás mellett - Orbán Viktor kormányfő jelenlétében - felvonták, majd félárbocra engedték Magyarország nemzeti lobogóját. A kegyeleti megemlékezés kifejezésére a lobogó egész nap félárbocon marad, majd a gyásznap másnapján vonják le.
Az eseményen közreműködik a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység. Az ünnepségen Magyarország történelmi zászlói is felsorakoznak a Parlament épülete előtt.
Ezt követően, 9 órakor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzást és megemlékezést tartottak ahol Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondott beszédet.Áder János köztársasági elnök a Vas megye Rátóton mond beszédet az aradi vértanúk emléknapja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen. A Vidékfejlesztési Minisztérium részéről V. Németh Zsolt államtitkár mond köszöntőt.A Honvédelmi Minisztérium és Gyula Város Önkormányzata közös megemlékezést tart a nemzeti gyásznapon. Az eseményen beszédet mond, majd koszorút helyez el Hende Csaba honvédelmi miniszter.
A kivégzett tábornokokra és Batthyány Lajos mártír miniszterelnökre emlékeznek Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Kaposváron. Megemlékezések lesznek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen is, ahol Csejoszki Szabolcs görögkatolikus parókus mond beszédet.A vértanúkra emlékeznek Fonyódon, Hatvanban is, ahol a helyi polgármesterek tartanak ünnepi beszédet. Az aradi vértanúk tiszteletére Hévízen, Keszthelyen és Csepelen is megemlékezéseket tartanak.
A nemzeti gyásznapon az MSZP XVIII. kerületi szervezete tart megemlékezést a Kiss Ernő honvédtábornok emléktáblájánál, beszédet mond Simon Gádor, az MSZP elnökhelyettese. A megemlékezésen rész vesz az Országos Örmény Kisebbségi Önkormányzat is."Az aradi vértanúkért szól a harang..." - címmel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt zenés emlékműsorral tiszteleg a II. kerületi Öntödei Múzeum, ahol ismét felvirágozzák Gábor Áron rézágyúját.
Fotó: Beliczay László (MTI)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 07:22, szerda | Belföld
Kövér László: a jelenlegi Európai Bizottság Magyarországot az unió fekete bárányaként kezeli
2026. Március 17. 14:00, kedd | Belföld
Szijjártó Péter szerint Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól
2026. Március 17. 13:00, kedd | Belföld
NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége.
2026. Március 17. 11:00, kedd | Belföld
EM: megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
