Az autóbusz-váróterem különös hely. Sokan, sokfélék megfordulunk ott hosszabb rövidebb időre, akár egy napon többször is. Az átlagember pedig nem győz csodálkozni a látott, hallott dolgokon.

Kis „melegedőnk” reggel, és a tanítás végeztével délután bonyolítja legnagyobb forgalmát. Nyugodtan nevezhetjük így, hiszen vonzza a fedél nélkül maradottakat – nem csak Tapolcán. Kellemetlen szagok árulkodnak erről a sajnálatos tényről az egyébként tisztán tartott, takarított termekben.
De a sokszor tapasztalható bűz és piszok csak egy dolog, a legjobb akarat ellenére sem kiszűrhető jelenség. Az elmúlt hetekben többször volt szerencsétlenségünk hallgatni azokat a diákokat, elvileg iskolásokat (ha nem tudnám hogy azok, nem hinném el) akik behozták a szellemi hulladékot is – stílusukkal, modortalan beszédükkel, neveletlenségükkel többeket keserítettek el. Nem biztos, hogy méltó viselkedés egy diákhoz - tanuljon bármilyen iskolában is – a trágár szavak meglehetősen hangos hangoztatása, vagy éppen mások munkájának szemeteléssel való semmibevétele; aligha kíváncsi erre bárki is kisebb-nagyobb várakozása közben – jegyezte meg legutóbb egy meglepett nagymama. Igaza van. Persze nem csak az eltévedt nebulókon csodálkozik el az ember, a port pőreség lenne csupán rajtuk elverni. Kultikus találkozóhely a váróterem és környéke a kellően mámoros – részeg – személyek számára is – a sokszor agresszív viselkedésüket, romlott tartalmú monológjaikat aligha kísérné bármelyik forgalmasabb városi váróban is elismerő taps.

Aki így viselkedik közösségben, vajon otthon is ilyen? – adja magát a kérdés. Az érintettek helyében elgondolkoznék, hogy nyissak-e egy ablakot a világra. Változni sosem késő.