Hírek
2013. Október 08. 11:29, kedd |
Helyi
Forrás: Tapolcai Rendőrkapitányság/Nagy Judit
A templomajtót rugdosta, majd kalapáccsal támadt ismerősére

Azt sérelmezte a 23 éves gyanúsított, hogy a falubeli férfi számon kérte agresszív magatartása miatt.
A nyomozás adatai szerint a 37 éves falubeli férfi 2013. április 6-án 21 óra körül hazafelé tartott a már sötétbe borult Kisapáti egyik utcáján, amikor arra lett figyelmes, hogy egy számára ismeretlen személy hangoskodik és rugdossa a közeli templom vasajtaját. Odament hozzá és kérte, hogy hagyja abba a rongálást, amit az agresszív fiatal nem vett jó néven, szóváltásba keveredtek egymással.
A sértett hazament, majd néhány perccel később a gyanúsított egy fanyelű kalapáccsal a kezében megjelent otthona előtt, amellyel ütni kezdte a családi ház kapuját. Ekkor ismerte fel a férfi a helyi fiatalembert, a 23 éves P. Gábort, aki ezt követően rátámadt a kalapáccsal és fejét célozta meg a kéziszerszámmal. A sértett kitért az ütés elől, elvette P. Gábortól eszközét, majd visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig.
P. Gábor ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tapolcai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. A fiatal férfi gyanúsított kihallgatásakor nem tett vallomást. Az eljáró szerv a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Tapolcai Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.