Hírek
2013. Március 11. 11:42, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
A TEK lezáratta a Sándor-palota előtti Szent György teret

A Terrorelhárítási Központ (TEK) biztonsági intézkedésként lezáratta a Sándor-palota előtti Szent György teret. Civilek hétfő estére a téren álló Köztársasági Elnöki Hivatal épülete elé szerveztek demonstrációt, hogy Áder János köztársasági elnököt arra kérjék, ne írja alá az - Országgyűlés által addig várhatóan elfogadott - alaptörvény negyedik módosítását.
A TEK honlapján közzétett "személy- és létesítménybiztonsági intézkedés" értelmében március 8-ától legkésőbb március 16-án éjfélig lezárják a köztársasági elnök hivatala előtti Szent György tér teljes területét, továbbá több környékbeli utcát és közterületet.
A március 7-én hozott intézkedést a TEK azzal indokolta, hogy az említett időszakban a Sándor-palota épületében és a lezárt területeken "több, védett személyek részvételével megtartott (...) program kerül megrendezésre, beleértve a március 15-ei nemzeti ünnepsorozat előkészítését is".
Az intézkedést aláíró Hajdu János TEK-főigazgató arra kérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetőjét, valamint a Készenléti Rendőrség parancsnokát, hogy az intézkedést "további indokolt mértékű ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi, bűnmegelőzési és objektumvédelmi intézkedéssel egészítse ki".
Pénteken Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett fővárosi, Alkotmány utcai demonstráció után a tüntetők egy része az Alkotmánybíróság elé vonult. A rendezvény végén bejelentették: a tiltakozást hétfőn a Sándor-palotánál folytatják annak érdekében, hogy az államfő ne írja alá az alaptörvény módosítását.
Hétfő délelőtt a "Ne írd alá, János - Tiltakozás az Alaptörvény 4. módosítása ellen!"- elnevezésű Facebook-oldalon is a Sándor-palotához hívják estére a tiltakozókat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.