Hírek
2013. Április 01. 20:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Hatos Szabolcs
A szín, ami összeköt
Fradisták tapolcai találkozója
A Zöld és Fehér magazin újságírója, és egy fotósa érkezett szombaton Tapolcára; a látogatás apropója egy kisebb ünnepi ajándék volt a térségünkben is hallatlanul népszerű Ferencváros szurkolóinak, akiknek „meglepetésvendéggel” is kedveskedtek a szervezők.
Rédli Károly és Bertalan Csaba szervezésében a város egyik nevezetessége, a Tavasbarlang előtere szolgált a fradisták szombat délutáni találkozójának helyszínéül. A mérkőzéseket aktívan látogató főszervező – akit az őt ismerők csak Karcsi bácsiként említenek – elmondta, hogy a találkozó fő célja a szép számú tapolcai szurkolósereg megismerése, ha úgy tetszik „összehozása” volt. A nagyjából 20-25 szurkoló legfőbb beszédtémája a várakozás perceiben természetesen a csapat délutáni bajnoki meccse volt (melyet egyébként a budapesti klub 4-0 arányban meg is nyert, többen a találkozó után indultak a fővárosba).
Egészen fiataloktól aggastyán, őszes bácsiig minden generáció képviseletében volt jelenlévő, akik közül egy hang büszkén meg is jegyezte: „Hiába, a zöld és fehér az a két szín, ami minket összeköt”.
Amikor a magazin képviselői megérkeztek, sokaknak kellemes meglepetés volt a velük érkező korábbi kedvenc személye: az a Szenes Sándor érkezett ugyanis Tapolcára egy rövid, kötetlen beszélgetésre, aki 1990-es debütálása alkalmával egy életre belopta magát az igazi rajongók szívébe – lévén, hogy két gólt szerzett akkor az ősi rivális Újpest ellen. Természetesen előkerültek a régi történetek ilyen-olyan kupacsatákról, játékvezetőkről, nagy derbikről, tehát a hallgatóságnak volt közös témája.
Végezetül, már a Köztársaság téren egy csoportképpel örökítették meg a közel egy órás beszélgetést a jelenlévők – városunk egyik nevezetessége, a Székelykapu tökéletes hátteret biztosított a fotónak, melyet a magazin májusi számában viszontláthatnak majd a megjelentek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
