Hírek
2013. Augusztus 16. 18:33, péntek |
Helyi
Forrás: Tapolcai Rendőrkapitányság/Nagy Judit
A „rejtélyes” módon megrongálódott gépkocsi
Jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult eljárás az ellen a 17 éves fiatal ellen, aki kölcsönvette nevelőapja személygépkocsiját annak tudta nélkül, majd a kerítésnek hajtott vele.
A sértett elmondása szerint július 20-án az esti órákban cirkuszi előadásra mentek a családdal, illetve a szomszédokkal, nevelt fia pedig egyedül maradt otthon. Az előadásról hazaérve döbbenten álltak az udvaron hagyott, megrongálódott személygépkocsijuk körül. Kérdőre vonták az otthon maradt 17 éves fiút, aki azzal magyarázta a történteket, hogy kerékpárral hajtott be az udvarba, miközben egy kutya elvonta a figyelmét, így ütközött neki a gépkocsinak.
El is hitték neki, ám mikor a biztosító kárszakértője a jegyzőkönyvben rögzítette, hogy az eset valószínűleg nem így történt, gyanakodni kezdtek. A kárszakértő távozása után a férfi azonnal átment a szomszédba, ahol rögtön feltűnt számára a megrongálódott kerítés, valamint megtalálta az autó törött alkatrészeit. Ezt követően tett bejelentést a rendőrségre, majd augusztus 6-án a 17 éves fiatal ellen büntetőeljárást kezdeményeztek.
A fenti kép illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
