Hírek
2013. Július 02. 16:00, kedd |
Helyi
Forrás: Tapolcai Rendőrkapitányság
A besurranó tolvajok akcióban

Tapolcai Rendőrkapitányság felhívása a lakosok számára!
A Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területén, sajnálatos módon - főként a Balaton parti településeken – elszaporodott a besurranásos bűncselekmények száma. Az ilyen jellegű bűnözők megjelenhetnek a kertes házaknál, a társasházak földszinti lakásainak nyitott ablakainál annak reményében, hogy oda beosonva értékeket találnak.
Ennek megelőzésére érdemes figyelmet fordítani és a következő bűnmegelőzési tanácsokat megfogadni:
- Amennyiben otthon tartózkodnak, napközben is zárják be a bejárati ajtót, hiszen nem biztos, hogy észreveszik a hívatlan látogatót. Miközben a szobában tévéznek, a tolvaj csendben magával viheti a bejárat közelében található értékeket, többnyire táskákat a bennük található személyes iratokkal és készpénzzel együtt.
- Az udvaron parkoló gépkocsi szintén zárják be, és ne hagyjanak a járműben értéket!
- Amennyiben, még ha rövid időre hagyják is el lakásukat, például vendégeiket kísérik ki vagy ismerőseikkel váltanak pár szót, mindig zárják be az ajtót!
- A szellőztetéssel is legyenek óvatosak, ne hagyják kitárva az ablakokat, ha nem tartózkodnak a házban, elég egy óvatlan pillanat és a tolvaj már bent is van a szobában és visz magával mindent, amit értékesnek talál.
- Aki kertes házban lakik, ne felejtse el, hogy a kerti munka hevében sokszor fel sem tűnik a rossz szándékú látogató érkezése. Amíg a kert hátsó végében tartózkodnak, vagy a teraszon pihennek, a nyitva hagyott kapun, ajtón keresztül a tettes gond nélkül bejuthat otthonába, és észrevétlenül távozhat értékeivel.
- A házalók, érdeklődők megjelenésekor (hívatlan vendégek, váratlan ismeretlen látogatók) legyenek gyanakvóak!
Kérjük Önöket, hogy fordítsanak figyelmet lakókörnyezetükre, szomszédjaikra is!
Amennyiben gyanúsan mozgó idegeneket látnak, jegyezzék meg személyleírásukat, az általuk használt jármű típusát, színét, rendszámát és hívják bizalommal a 107-es vagy 112-es segélyhívó számok valamelyikét, illetve a Tapolcai Rendőrkapitányság ügyeletét a 87/412-322-es telefonszámon.
Ha a bűncselekmény mindezek ellenére már megtörtént, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget!
Kellemes itt tartózkodást és nyugodt pihenést kíván:
a Tapolcai Rendőrkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Június 16. 07:16, hétfő | Életmód
Parajd - A Nagy-Küküllőn és a Maroson is meghaladja már a megengedett értéket a só koncentrációja
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.