Hírek
2011. November 07. 10:25, hétfő |
Helyi
Forrás: naplo-online.hu
Tiszta, virágos megye
Öt kategóriában díjazták a Tiszta, virágos Veszprém megyéért pályázatra jelentkezett településeket a Thuri-várban pénteken tartott ünnepségen.
Megyeszerte több ezer embert mozgat meg a megyei önkormányzat által szervezett virágosítási mozgalom. A helyben élők komfortérzetét is növeli a szép környezet, ám az sem elhanyagolható szempont, hogy az odalátogatók miként vélekednek egy tiszta, virágos településről - hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Talabér Márta, a házigazda Várpalota polgármestere.
Hagyományt teremtett az elmúlt években a Tiszta, virágos Veszprém megyéért pályázat, amelynek népszerűségét a versenybe idén benevezett 60 település is jól példázza. Szükség van tehát erre a jövőben is, s amennyiben a megye jövőre nem tud forrást biztosítani, úgy a településeknek kell majd megoldaniuk, hogy tovább éljen a kezdeményezés - mondta el Kovács Norbert, a megyei közgyűlés alelnöke, aki a díjakat és okleveleket is átadta a megjelent városok és falvak képviselőinek.A települések lélekszáma alapján öt kategóriában hirdettek győzteseket a pályázatban. A 300 fő alatti teleülések között az első helyen Bakonyság és Csehbánya osztozott, a második díjat Kékkút és Döbrönte vehette át, míg a harmadik helyen Békás végzett. A 300-500 fő közötti települések versenyében Paloznak bizonyult a legjobbnak, megelőzve a második Balatonudvarit és a bronzérmes Dörgicsét. Vilonya győzött az 500 és 1000 fő közötti települések versengésében, mögötte Kővágóörs (2.) és Nyárád (3.) zárt.
Az 1000 és 3000 fő közötti települések között Csopak és Révfülöp megosztva kapta az első díjat, míg a második helyen Nemesgulács, a harmadikon pedig Városlőd végzett. A 3000 fő fölötti települések versenyében Balatonfüred és Tapolca osztozhatott a képzeletbeli aranyérmen, a második díjat Pápa, a harmadikat pedig Balatonalmádi és Várpalota kapta. A díjazásban nem részesült települések munkáját oklevéllel ismerte el a megyei önkormányzat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
