Hírek
2013. Július 02. 12:32, kedd |
Helyi
Forrás: Tapolcai Rendőrkapitányság/Nagy Judit
Egy hatalmas ütés riasztotta fel álmából
Hajléktalant bántalmaztak Tapolcán
A Tapolcai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2013. június 26-án vádemelési javaslattal küldte meg a helyi ügyészség számára annak a 39 éves tapolcai lakosnak az ügyét, aki mégtavasszal súlyosan bántalmazott egy hajléktalan személyt.
A sértett 2013. május 17-én a késő esti órákban tett feljelentést a rendőrségen, hogy egyik ismerősének házában megverték. Elmondása szerint a rossz idő miatt húzta meg magát éjszakára barátjánál, majd 21 óra magasságában arra riadt fel, hogy valaki hátulról megüti és kirángatja őt a fotelből. A személyes holmijait hátrahagyva nagy nehezen sikerült kimenekülnie az udvarra, ahová a váratlan látogató követte, s még ott is ütötte, rúgta. Bántalmazóját csak látásból ismerte és csupán a becenevét tudta, ám a rendőrök gyors és szakszerű adatgyűjtésének és tanúkutatásának eredményeképpen megállapítást nyert az elkövető kiléte.
A 39 éves F. Józsefet otthonában igazoltatták a rendőrök, majd gyanúsítottként történő kihallgatása során beismerte tettét, s ellene súlyos testi sértés bűntette miatt folytatott eljárást a Tapolcai Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
